Eszel mindennap levest?
Igen, mindennap.
Hetente párszor.
Nem, vagy ritkán.
Szavazás állása
Miért is jó ez Önnek? Október
16
Mert kényelmesebb, átláthatóbb, letisztultabb...

 

Mert kényelmesebb, átláthatóbb, letisztultabb, bőségesebb, és szebb.
Akkor miért ne lenne jó? Mert ugyanazt a minőséget kapja, mint amit megszokott, újabb környezetben, még jobb akciókkal.

Göröngyös és nehéz út vezetett idáig, de eljött ez a nap, hogy Marcaliban lévő üzletünk felújítását befejeztük, hogy Önt még méltóbb környezetben tudjuk fogadni.
Bízunk benn, hogy sikerült egy olyat alkotni, amire Ön is büszke lesz.

Már tavaly a zalaszentgróti GusztaHús üzlet átépítésekor tervbe vettük a marcali üzlet felújítását és az akkori kivitelezővel szóbeli egyességet is kötöttünk a munkák elvégzésére.

Az eredeti tervek szerint 2019. február körül indult volna a munka, de sajnos egy későn záruló háttér megállapodás miatt, csak két honnappal később lehetett volna elkezdeni az átalakítást.

És innét indult a vesszőfutás!

Az első kivitelezőm többszöri helyszíni egyeztetés után is bizonygatta, hogy elvégzi a munkát és hamarosan elkészíti az árajánlatot, valamint megmondja a kezdés dátumát.

És ekkor jött az építtetők rémálma:
Várunk. Várunk. Telefonálunk. Megbeszélünk. Hiszünk. Várunk. Várunk. Idegeskedünk. Telefonálunk. Nem veszik fel a hívásunkat. Telefonálunk. Beszélünk. Kételkedve, de még hiszünk. Várunk. Telefonálunk. Eredmény semmi. Telefonálunk, és semmi. Másik telefonszámról telefonálunk, azonnal felveszik a telefont. Hebegés habogás, ígérgetés. Bosszankodunk. Telik az idő. A megegyezés szerint telefonálunk, nem veszik fel. SMS-t írunk. Újbóli személyes találkozót egyeztetünk, megbeszélünk és innét néma csend. A mester elérhetetlen!

Könyörgöm! Miért nem lehetett azt mondani már az elején -Elnézést, de ígéretem ellenére nem tudom vállalni, mert...

Nem azt mondom, hogy széles mosollyal az arcomon távozok, de biztos, hogy emelem kalapom a gerincessége végett, mert oda ált elém és elnézést kért, én meg már másfél hónappal korábban kereshettem volna másik iparost.

Sajnos, ahogy hallottam máshol sem jobb a helyzet. De mindig vannak kivételek. Már az negyedik iparossal tárgyaltam, aki határozottan kijelentette: - Megcsináljuk, nem gond! Csak egy kérésem van a villanyszerelők végezzenek, és akkor megyünk!

Több se kellet megsürgettem a villanyosokat, jöttek, végeztek, és hívtam a kőművesemet.

Nem vette fel! Délután hívom, ugyan az! Este siker! Beszámolok az eredményről, hogy kész van, amit kértek, és úgy mellékesen megkérdezném - Mikor is jönnétek? - Ó, szuper, beszéljünk holnap és megmondom, mikor kezdünk.

Aznap este végre több hetes gondterhes lefekvés után egy jót aludtam, de ez a nyugalmi állapot másnap délelőttig tartott, amíg nem beszéltünk újra.

-          Sajnos az a helyzet, hogy mégsem tudjuk vállalni, mert közbe jött egy még nagyobb meló!

Hát belenéztem a telefonom hangszórójába, hogy jól hallom, amit hallok. Felocsúdván a sokkból kicsit erélyes hangon megkérdeztem a mestert - Ugye most szórakozol velem? Hisz több mint három hete, csak rátok várok! Különben is most honnét akasszak le másik kivitelezőt? Biztos nem tudjátok megcsinálni? - és jött a válasz - NEM!

Nem volt mit tenni, el kellett fogadnom a tényt, ők sem csinálják meg. És ekkor jutott eszembe egy íratlan aranyszabály: „A vesztes helyzetben legyen egy nyerő kérdésed!" ami már annyiszor megfordította a vert helyzetet: - Nem tudsz valakit ajánlani, aki megcsinálná?

-          Várjál, mindjárt megkérdezem a szomszédomat! - és letette a telefont.

Na, magamban ezt se fogod már látni az életben, de hát nincs mit tenni, ez van.

Teltek a súlyos percek, amik lassan órákká tömörültek, mert akárkit hívtam a feladat elvégzésével, mindenhol falakba ütköztem.

Mikor megcsörrent a telefonom. Egy úriember mutatkozott be, hogy én vagyok a SOMSZÉD és meg kellene beszélnünk, mi lenne a feladat!

A telefonon történ beszélgetésünk követő egy órán belül már a helyszínen átbeszéltük a teendőket és ami ez után történt, azt meg már mindenki láthatja.

Hosszú, göröngyös és fárasztó út volt, de úgy érezzük, az eredmény mindenért kárpótol.
Ez lett volna történetünk rövid leirata és ne csak a szavak hangoztassanak, térjünk az üzletre, mert mindig arra törekszünk, hogy Ön a legjobbat kapja tőlünk, mint most ezt az akciót is!

Aktuális akciónk itt található!

Úgy hogy jöjjön az Önhöz legközelebbi GusztaHús üzletbe és vásároljon friss, kiváló minőségű magyar termékeinkből!

Üdvözlettel Kovács Gusztáv

 

 

19-10-16
Miért is jó ez Önnek?
19-09-29
Az én kis falumban ezt nem cserélnék le Me...
19-09-19
A TITKOLÓZÁSNAK VÉGE!
19-09-17
A legfontosabb titkos „infót” még nem ...
19-09-10
Ha ez kiderül a titkos „informátoromat”...
19-09-09
„Ezt nem lehet szépen enni” szendvics
19-09-02
Ország, Világ Lakói figyeljetek!
19-08-30
Kacsadarabok almás káposztaágyon
19-08-30
Kacsadarabok almás káposztaágyon
19-08-25
Kérek tőled egy kis segítséget!
19-08-21
Botrányos, ami történt!
19-08-18
Egyszerű és ízletes!
19-08-08
A főnök üzent: „Elmentem nyaralni!”
16-01-21
Árzuhanás a fülétől a farkáig?
15-11-05
Bárcsak a Nagyi megkóstolhatná!
akció (14) hús (17) érlelt (6) hagyományos (20) húsvét (11) sonka (7) házikolbász (2) trükk (5) kereskedők (5) adalékanyag mentes (6) egészség (9) játék (4) ballagás (2) garancia (5) liba (8) libamáj (6) Márton (7) Márton nap (7) kacsa (9) recept (20) ünnep (10) karácsony (1) különleges (13) gyors és egyszerű (4) csirke (2) bárány (1) (15) közös munka (3) tyúk (1) sertés (1) sertés comb (1) köszöntelek (2)
13-03-27
Másképpen bánjunk a gyorspácolttal, és m...
13-02-28
Ne dőlj be a kereskedői trükköknek! I.
13-09-26
Van élet a zsírjában sült libamájon túl...
13-03-21
Ízekben őrzött hagyományok!
13-03-27
Van egy rossz szokásom húsvétkor…
13-10-18
Miért sütünk kacsát mindenszentekre?
13-02-28
Hogyan eszünk meg egy elefántot?
13-12-14
Nem irigylem Kedves Asszonyom!
14-04-12
A gulyás kultusz leáldozott, te is lehetsz ...
13-03-12
Vigyázz! Párizsi az új sonka!
14-04-18
Egy titkos sonka recept, amit eddig csak egy ...
14-02-28
Szerencse kereke forgandó!
13-11-05
Jutalmazd meg magadat és családodat, egy cs...
13-03-29
Megeszed vagy kókányolsz?
13-03-22
Élmény, ami örökké elkísér!