Rakott krumpliba, melyik kolbászt szereted?
Füstölt kolbász
Lecsókolbász
Egyiket sem!
Szavazás állása
Botrányos, ami történt! Augusztus
21
A főnök még mindig nyaral, és egy hatalmas kavarodással indítottuk a hetet!

Hétfőn minden úgy indult, ahogy szokott, reggel érkeznek a friss szállítmányok, jönnek a rendelések csontozunk, darabolunk, szeletelünk és ekkor egy furcsa kérdést kaptunk a szomszédtól:

- Ti dolgoztok délelőtt?  - hirtelen nem értettük a kérdést, hisz attól nem áll meg az élet, mert a főnök nincs itt, ezért visszakérdeztem: - Persze, miért?

 

És ekkor jött a válasz, ami hideg zuhanyként ért bennünket! - Fontos megjegyezni, hogy az óra 8 óra 18 percet mutat a telefonbeszélgetés közben!

-          Hát nem tudjátok, 9-12-ig áramszünet lesz!

A megdöbbenésemet egy laza kacajjal akartam leplezni, mert azt hittem a szomszéd viccel, mert néha szoktuk egymást képtelen dolgokkal ugratni, de ez még tőle is erősnek hangzott.

Mivel egyre határozottabban állította, hogy ez a valóság a döbbenet és a felháborodás elegyének érzésével búcsúztunk egymástól.

De a botrányos rész nem itt kezdődött, hanem ott hogy mindenkit tájékoztattak az áramszünetről csak épp minket nem.

Mi nem mondhatjuk Önnek, hogy ezért nincs friss hús a boltjainkban vagy az éttermekben, mert áramszünet miatt nem tudtunk dolgozni. Meg képzelje el, milyen furcsán nézne ki, hogy hétfőn úgy dönt, beül a legközelebbi vendéglátóba egy menüre és ki van írva:


Úgy hogy, nem volt kicsi a káosz, mert 37 percünk maradt arra, hogy megoldást találjunk erre a nem kis problémára.

Tizennyolc telefonhívás, intézkedés, újratervezés „gyertya keresés" de addig, míg van áram minél több feladatot elvégezni.

És jött a nagy sötétség pontban 9.00-kor! De addig a feladataink negyedével sem végeztünk az áramfejlesztő generátor meg valahol úton, úgy hogy várakozó álláspontra helyeztük magunkat.

Nem nagyon, mert addig mindent előkészítettünk a hosszabbítókat ki tekertük, összedugtuk a hűtőket, mérlegeket, számítógépeket, nyomtatókat és a legsötétebb helyekre pótvilágításokat tettünk.

És láss csodát! Megérkezett a generátor, beüzemelés után újra helyre állt a világ rendje, mert elkezdhettünk dolgozni 9óra 38 perckor.

Szerencsére ebből a botrányos helyzetből senkinek semmilyen hátránya nem képződött csak nekünk lett pár ősz hajszálunk. És még a főnököt sem zargattuk a problémáinkkal.

Néha az egyszerűnek tűnő dolgok nem is olyan egyszerűek, de mi azért dolgozunk, hogy Önnek a hétköznapi problémái mellett legyen egy biztos pont az életében, ahol mindig mindent megtalál, és ezért látogasson el rendszeresen az Önökhöz legközelebbi GusztaHús üzletbe és vásároljon friss termékeinkből és AKCIÓINKBÓL!

 

Üdvözlettel GusztaHús Csapata! Tamás, Ibi, Andi, Sanyi

 

24-11-26
Ajándékozd a választás szabadságát!
24-10-26
Meg kérdeztem a mesterséges intelligenciát...
22-02-01
ÁRSTOP!
20-11-24
Miért készíts házi sonkát? Hogy készít...
20-10-24
Nem csoda hogy kipusztult!
20-10-12
PREMIER! Őstulok a GusztaHúsnál!
20-09-26
Már 25 éve együtt!
20-09-09
Gulyást a bélszínből!!!!!! – NOOOORMALI...
20-09-09
Se kedv, se idő! Mit TEGYÜNK?
20-06-27
Úgy érzem magam, mint egy gyémántcsiszol...
20-05-20
Hullámvasúton a mélybe!
20-05-02
SousVidolt Kacsamell fűszeres puliszkával
20-04-24
Még több helyre szállítunk házhoz!
20-04-23
Lassan sült sertéscomb
20-04-03
Friss húsok házhoz jönnek!
akció (17) hús (21) érlelt (7) hagyományos (27) húsvét (13) sonka (8) házikolbász (2) trükk (5) kereskedők (6) adalékanyag mentes (10) egészség (15) játék (4) ballagás (2) garancia (6) liba (8) libamáj (6) Márton (7) Márton nap (7) kacsa (11) recept (25) ünnep (16) karácsony (3) különleges (24) gyors és egyszerű (7) csirke (3) bárány (1) (15) közös munka (11) tyúk (1) sertés (3) sertés comb (2) köszöntelek (3) vad (2) vadhús (2) muflon (1) házhoz szállítás (5) gusztahús (12) guszta (5) szürkemarha (2) őstulok (5)
13-03-27
Másképpen bánjunk a gyorspácolttal, és m...
14-04-18
Egy titkos sonka recept, amit eddig csak egy ...
13-02-28
Ne dőlj be a kereskedői trükköknek! I.
13-10-18
Miért sütünk kacsát mindenszentekre?
13-09-26
Van élet a zsírjában sült libamájon túl...
13-03-21
Ízekben őrzött hagyományok!
13-03-27
Van egy rossz szokásom húsvétkor…
13-02-28
Hogyan eszünk meg egy elefántot?
13-12-14
Nem irigylem Kedves Asszonyom!
14-04-12
A gulyás kultusz leáldozott, te is lehetsz ...
14-02-28
Szerencse kereke forgandó!
15-03-12
Egy forradalmi nap után, egy talán forradal...
13-03-12
Vigyázz! Párizsi az új sonka!
13-03-29
Megeszed vagy kókányolsz?
20-04-23
Lassan sült sertéscomb